Első megállónk Bánffyhunyad volt, ahol megnéztünk egy református templomot, aztán Kolozsváron álltunk meg következőnek, ahol kaptunk néhány feladatot. Az egyik az volt, hogy Sárkányölő Szent György szobrát kellett megkeresnünk, majd a Szabók bástyáját. Utána megérkeztünk a szállásunkra, Andrásházára, a Bonanza Panzióba, ahol egy éjszakát töltöttünk.

A második napon Tordához látogattunk el, célunk a sóbánya és a hasadék megtekintése volt. A sóbánya aljában megannyi dolgot fedezhettünk fel, mint például a sóbánya felirata, egy óriáskerék, billiárd, golf, játszótér, a sóbánya tava, boltok és még sok más. Gyönyörű szép volt a tó és a hasadék is. Bár nagyon meredek volt, ez csak fokozta a látványt. Aztán elindultunk a második szállásunkra, Farkaslakára, az Ábel bölcsője panzióba.

A harmadik napon Nyikómalomfalvára utaztunk, ahol az új és régi díszítésű székelykapukat is megtekinthettük, és a lehető legtöbb mindent elmondtak nekünk a kapukról és a búcsúterükről. Utána egy magyaros étteremben ehettünk, majd mikor hazatértünk, szabadfoglalkozás volt: elmehettünk a nem túl messzi kisboltba, és átmehettünk egymáshoz, emiatt a délutánunk nagyon viccesen telt.

Másnap a Békás-szoros felé vettük az irányt. Minél kacskaringósabb volt az út, annál szebb is lett.  Megnéztük a Gyilkos-tavat, és kaptunk egy kis szabadidőt, hogy vásárolhassunk és kikapcsolódjunk.  Szórakozásunkat azonban hamar megzavarta egy riasztás, ami egy medvét jelzett a szomszédos faluban. Mindenki nagyon megijedt, ezért aznap este nem is aludtunk túl sokat.

Az utolsó napon Marosvásárhelyre, majd Segesvárra mentünk, ahol megtekintettük a diáklépcsőt és a régi óratornyot. Az ebédünket egy pizzázóban fogyasztottuk el.

 Szombaton hazafelé vettük az irányt, majd útközben megálltunk Nagyváradon, ahol megnéztük a Fekete Sas Palotát, és persze szabadidőt is kaptunk.

Utána könnyes búcsút kellett vennünk Erdélytől, és egyre közelebb kerültünk Magyarországhoz, majd átléptük a határt és nem sokkal később hazaértünk.

Én nagyon jól éreztem magam, nagyon szeretnék visszamenni.

Nagy-Herceg Lili